Egy
héttel később Jaehwan ismét meglátogatta kedvenc üzletét. Végre megérkezett a
korábban rendelt alkatrész, s már alig várta, hogy beszerelhesse a kocsiba. Nem
csak ezért szeretett idejárni, hanem azért is, mert a sok új holmi láttán
mindig boldog ábrándozásba kezdett. Elképzelte, hogy egy nap majd neki is lesz
egy ilyen boltja, s akkor majd nem kell mindig a pénzt számolgatnia, hanem csak
leveszi a polcról, ami kell, és máris tökéletes autót varázsolhat barátainak,
akik újabb és újabb versenyeket nyernek, a VIXX pedig soha nem látott hírnévnek
örvendhetne.
- Jó
napot! – lépett be az üzletbe Jaehwan. Először nem látott senkit, ám pár
pillanattal később a kasszánál megjelent az eladó.
-
Szia, Jaehwan! A fékbetétekért jöttél?
-
Igen.
-
Máris hozom őket, még hátul vannak a raktárban. Addig nézz körül!
-
Mint mindig – kacsintott a szerelőfiú, majd a polcok felé vette az irányt.
Élvezettel húzta végig ujjait a még érintetlen dolgokon, miközben széles mosoly
ült ki az arcára, amikor egy-egy alkatrészről visszaverődött a lámpák fénye,
hiszen az egész olyan volt, mintha ragyognának előtte a dolgok.
- Ez
egész jónak tűnik – akadt meg a szeme egy franciakulcson. – Ez még belefér a
keretbe. Meg kéne vennem Sanghyuknak, így neki is lenne egy, nekem pedig a régi
is megteszi.
- Itt
vagyok, Jaewhan! – hallotta meg az eladó hangját, így gyorsan elvette a
franciakulcsot és a pénztár felé még egy csomag szigetelőszalagot is
felmarkolt. Mikor odaért a pulthoz, letette a kezében lévő dolgokat, ám ekkor a
bejárat fölé helyezett csilingelő jelezni kezdett. Puszta kíváncsiságból feléje
pillantott, majd el is kapta a tekintetét, ám ekkor hirtelen előtört belőle a
felismerés, így ismét az imént megjelenő fiúra nézett.
- Lee
Minhyuk?
Az
említett a neve hallatán ránézett.
- Lee Jaehwan? – kiáltotta el magát
meglepetten és már ott is termett mellette. – Nahát! Micsoda meglepetés! Ezer
éve nem láttalak.
-
Mióta elköltöztetek - bólintott Jaehwan egyetértően. - De mit keresel pont itt?
-
Alkatrészekért jöttem – közölte a fiú, mire mindketten felnevettek az
egyértelmű válaszon. - Nemrég jöttem vissza a városba.
-
Akkor számlázhatok? – vágott közbe az eladó kissé türelmetlenül, mire a két
régi barát felocsúdott kezdeti sokkjából.
- Áh,
persze, elnézést – motyogta Jaehwan az eladónak, bár figyelmét még mindig rég
nem látott barátja kötötte le. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Lee Minhyuk
áll vele szemben.
- Ha
lehet, eléd vágnék – mosolyodott el Minhyuk, majd telefonjára pillantott, amely
ismét csipogással jelezte, hogy valaki üzenetet küldött neki. – Tudod, csak
hűtőtömítő adalékért ugrottam be, de már rohannom is kell. Eléggé elfoglalt
vagyok, és várnak is rám, szóval…
- Hát
persze, menj csak! De ugye még találkozunk? – kérdezte a fiatalabb.
- Már
hogyne találkoznánk? De szólj Hakyeonnak és Taekwoonnak is! Már nagyon kíváncsi
vagyok, mi van velük. Ha nem lennék ilyen elfoglalt, már rég felkerestelek
volna titeket.
- Ami
késik, nem múlik – kacsintott a fiú, majd maga elé engedte a másikat.
-
Akkor a por vagy a folyadék legyen? – kérdezte az eladó udvariasan.
- A
port ajánlották, azt kérném – mosolyodott el ismét Minhyuk, majd megvárta, amíg
a férfi leveszi a megfelelő dobozt az egyik pénztár mögötti polcról. Közben
előkészítette a termék árát, majd kifizette, és már tette is el a hátizsákjába.
Ekkor telefonja ismét megcsörrent, mire idegesen a hajába túrt.
- Ah,
már megint sürgetnek – nézett a képernyőre. – Komolyan nélkülem semmire sem
mennek. Ki tudja, mit találnak ki még mára. Úgy tűnik, megint nem leszek sokat
otthon. Jobb is, ha most már tényleg sietek. Örülök, hogy találkoztunk! –
búcsúzott integetve, majd szinte kiviharzott a boltból. Jaehwannak több kérdése
is lett volna még hozzá, de úgy tűnt ezeket majd csak a következő alkalommal
tudja feltenni. Ráadásul rá is várták már a társai, így végül ő is sietősre
fogta a dolgot, gyorsan fizetett, majd távozott.
Nem
messze a bolttól meg is pillantotta őket, miközben az utcasaroknál vártak rá.
Sanghyuk, mint mindig, most is kedvenc terepmintás kezeslábasát viselte, amely
valamikor régen nagy valószínűséggel valamilyen divatholminak indult. Ám az idő
és a kemény munka, amit a tulajdonosa benne végzett, mára már inkább
tiszteletbeli munkásruhává avatta. A legfiatalabb mellett ott állt Hongbin is,
aki próbálta kikerülni Sanghyuk gyerekes támadásait, hiszen nem engedhette meg
magának, hogy a munkában használt öltönye olajos legyen. Ennek ellenére a
legfiatalabb mindig körülötte ugrándozott, nem törődve azzal, hogy a rajta lévő
anyagok átkerülhetnek a másikra is. Azzal pedig még kevésbé, hogy a banki
menedzser ruhái túlságosan érzékenyek voltak ilyen durva anyagokhoz. Hongbin
meg a ruháira, valamint az értük kapott gúnyos megjegyzésekre, hiszen mióta
beállt egy bankba dolgozni, el kellett viselnie a többiek csipkelődését. De
hamar megbékélt velük, ugyanis tudta, hogy barátai csak játékból ugratták őt.
A kis
csapat harmadik tagja, Wonshik kimaradt az egészből. A falnak támaszkodva,
mosolyogva figyelte perlekedő barátait, majd, amint megpillantotta a feléjük
igyekvő Jaehwant, kiegyenesedett és integetni kezdett.
-
Sziasztok, srácok! Hát, hyungék merre vannak? – kérdezte egyből a fiú.
- Mi
az, hogy hol vannak a hyungjaid? Mi már nem is vagyunk elég jók neked? –
sértődött meg Wonshik.
-
Dehogy is. Csak érdekes hírem van számukra.
- Már
megint ők – rázta meg fejét Sanghyuk is, majd elindult a járdán, a többiek
pedig követték.
- Ne
játszd a féltékeny feleséget! – karolta át társa vállát Jaehwan.
-
Egyébként ők csak később jönnek, és a garázsban találkozunk – csatlakozott a
beszélgetésbe Hongbin is. – Még dolgozniuk kell.
A
következő órában még bóklásztak a városban, bementek pár boltba is és vettek
ebédnek valót, majd a garázsuk felé vették az irányt. Eleinte mindenfélééről
beszélgettek, de az út végére kifogytak az aktuális témákból, így saját
gondolataikba merülve, némán fordultak be az utolsó sarkon, amikor is Sanghyuk
törte meg a csendet.
-
Srácok? – szólította meg őket, mire minden szem rászegeződött. – Nyitva hagytuk
az ajtót?
Követték
a pillantását, és már olyan távolságból is egyértelműen látszódott, hogy a
garázs ajtaja nyitva van.
-
Biztos valamelyik hyung jött meg – vetette fel Wonshik, Hongbin azonban
emlékeztette, hogy ők csak délutánra ígérkeztek.
-
Talán előbb végeztek – felelte Jaehwan.
Amint
a bejárat elé értek, Sanghyuk sietős léptekkel indult meg befelé a táskákkal,
amelyekben a gőzölgő ebédjük volt, hiszen dél körül járt, vagyis ideje volt
nekilátni az evésnek.
-
Megjöttünk – kiáltotta el magát, majd hirtelen megtorpant és a szája is tátva
maradt a döbbenettől. Meg sem mozdult, míg a többiek mellé nem értek, és látták
meg azt, amit ő is.
- Mi
a pokol? - kérdezte Wonshik, ám többre már nem futotta tőle, egyszerűen nem
talált szavakat arra, ami a műhelyben fogadta őket.
Borzalmas
látvány tárult eléjük. Az egész garázs fel volt dúlva, a szerszámok szerteszét
hevertek a földön, míg az alkatrészek nagy része darabjaira törve temette be a
padlót. De a legrosszabbul a bent lévő autó nézett ki. Szélső ablakai betörtek,
a szélvédő is megrepedt, a motorháztetőre pedig az a kisasztal volt rádobva,
amin enni szoktak. Hongbin volt az első, aki valamelyest magához tért, és
átverekedve magát a különböző tárgyakon, egyenes az iroda felé vette az irányt,
aminek az ajtaja ugyan csukva volt, mégis tartott tőle, mi várhatja odabenn.
Amint beért, kutakodni kezdett, majd egy perc elteltével némi
megkönnyebbüléssel jelent meg az küszöbön.
- A
pénzből nem hiányzik semmi, ahogy benn is minden érintetlen. Mégis mi a fészkes
fene folyik itt? – gondolkodott hangosan. – Szándékos rongálás lenne?
- Oh,
te jó isten! – hallották meg egyszer csak Hakyeon hangját, aki a műhely bejárata
előtt állt, szorosan mellette pedig Taekwoon is hasonló arckifejezéssel nézett
körbe, mint az előbb fiatalabb társai.
-
Betörtek hozzánk! – jelentette ki Sanghyuk.
-
Hogy mi? – döbbent meg ismét Hakyeon.
- Azt
hiszem, valaki szándékosan tette tönkre a dolgainkat – szólt közbe Hongbin is.
– Semmi sem hiányzik, a pénzünk is mind megvan, de minden tönkrement.
- A
kocsi szintén – csatlakozott felszólalókhoz Jaehwan is.
-
Ennyiből még nem biztos – vágta rá rögtön Wonshik. Látszott rajta, hogy
megrázta ez az eset, és már-már kétségbeesetten próbálta elűzni a gondolatot,
hogy kedvenc autója végzetes sérüléseket szenvedett és többé nem versenyezhet
vele.
- De
sajnos igen! Nem csak a külsejét, de a belsejét is szétzúzták, nézzétek meg a
motorházat! – emelte fel a fedelét a fiú. A többiek nem mentek oda, de még a
távolból is látszott, hogy Jaehwannak igaza volt.
-
Akkor most mihez kezdjünk? – kérdezte Hongbin kétségbeesetten.
-
Hívjuk a rendőrséget! – vette elő telefonját a csapat vezetője, Taekwoon
azonban megragadva a karját megállította őt, mire mindenki rászegezte a
tekintetét.
- Nem
jó ötlet.
-
Mégis miért nem? Valaki betört ide és tönkretette a dolgainkat.
- A
dolgainkat, amiket illegális versenyzéshez használunk. Gondoljatok csak bele! A
rendőrség első kérdése az lesz, miért van egy rég bezárt autószerelő műhelyben
egy totál új kocsi, meg egy rakat alkatrész. Ezzel nem csak magunkat, de a
többieket is bajba sodornánk.
-
Akkor hagyjuk annyiban az egészet?
- Nem
ezt mondtam. Ez az egész biztos nem véletlen. De jobb lenne, ha mi járnánk a
dolgok végére.
-
Igazad van – tette el a telefonját Hakyeon, majd a többiekre nézett a tőle
megszokott, komoly pillantásával. – Bárki is tette ezt, az célba vett minket.
Ha véletlen lett volna, inkább elviszik, amit találnak, nem teszik tönkre.
Ráadásul ez a pénz dolog is fura. Miért nem vitték el? Ki kell derítenünk.
Tegyünk itt rendet és közben keressünk valamilyen nyomot, hátha kiderül ki vagy
kik jártak itt!
-
Rendben van, hyung! – bólintottak a többiek, majd mindenki a garázs egy
különböző pontjához ment, és nem törődve semmi mással, takarításba kezdtek. A
műveletet Jaehwan és Sanghyuk irányította, remélve, hogy pár dolgot azért még
megmenthetnek, de az amúgy is eléggé leharcolt szerszámokon kívül csak néhány
alkatrészt sikerült használhatónak nyilvánítani. A többi mind ment a kukáknak
kikiáltott hordókba.
Pár
órával később már majdnem sikerült eltüntetni az ámokfutás nyomait, már csak a
legapróbb dolgok maradtak a padlón, amit Taekwoon söprögetett a műhely közepe
felé, hogy majd végül egyben lapátolhassa fel. A két szerelő közben a Chevrolet
átvizsgálásán ügyködött, sorban feljegyezve minden egyes kisebb kárt is.
- Ez
menthetetlen! – sóhajtott fel egyszer csak Jaewhan, majd magára hagyva a
fiatalabbat, leült Wonshik mellé a kanapéra.
A szavak hallatán Wonshik megint csak úgy érezte, hogy szétveti az ideg,
így hogy lenyugtassa magát, felvette a csapat tabletjét, letörölte róla a pusztítástól
ráragadt piszkot, majd bekapcsolta és egyből böngészni kezdett, hátha
elterelheti a gondolatait. Látta, hogy értesítés jött a versenyekkel
kapcsolatos csoportból, így gondolta, megnézi, mi az.
-
Tényleg, hyung! – fordult egyszer csak Jaehwan Hakyeon felé, remélve, hogy
kissé jobb kedvük lesz. – Találkoztam a városban Minhyukkel.
-
Minhyuk? Lee Minhyuk? Akivel egy középiskolába jártunk? – kérdezett vissza a
fiú, mire Jaehwan bólintott.
-
Hyung! Te emlékszel… - fordult Taekwoonhoz, befejezni azonban nem tudta,
ugyanis Wonshik a szavába vágott.
- Hé,
srácok! - kiáltott fel, mire mindenki ránézett. – A BTOB megverte a GAP-et.
A hír
hallatán újabb meglepetés érte a jelenlévőket, ez azonban már remek hírnek
számított. Mind Wonshik köré gyűltek, a tablet képernyőjén pedig az említett
társaság fotója jelent meg.
-
Minhyuk? – ismerte fel Hakyeon az egyik fiút, mire Hongbin döbbenten ismételte
el a nevét.
-
Minhyuk? Akiről épp most volt szó?
Jaehwan
és Hakyeon egyszerre bólintottak.
- Azt
egy szóval se mondta, hogy versenyzik – tűnődött el a fiatalabbik, azonban
ahogy visszagondolt a beszélgetésükre, belátta, hogy nem is volt sok idejük
mesélni. Időközben Taekwoon észrevett valamit a földön. Felvette, jól megnézte,
majd Hakyeonhoz lépett vele.
-
Hyung! – szólította meg a fiút, és átadta neki a számára ismeretlen dolgot. –
Ez a tiéd?
Hakyeon
szemügyre vette az apró tárgyat, tekintete pedig ismét elsötétült.
-
Nem, de pontosan tudom, hogy kié - szólalt meg aztán. - És ez nem jelent jót se
nekünk, se a BTOB-nek.
-
Most mégis miről beszélsz? – kérdezte Sanghyuk, aki szintén csatlakozott a
kanapé köré gyűlt társasághoz.
- A
GAP verte szét a helyünket! – dühödött fel Hakyeon, majd olyan erővel zárta
öklei közé a kulcstartót, hogy körmei már saját tenyerébe mélyedtek. A szemében
harag tükröződött, míg a többiek nem értették, hogy most mi történik. - Biztos,
hogy ők voltak. Ez az autójuk slusszkulcsán volt. Emlékszem rá, mert majdnem
elvakított a fénye, amikor visszaverte a nap sugarait. Biztos leesett, amikor
épp szétverték a dolgainkat.
-
Tényleg furcsa, hogy pont azután történt ez az egész, miután megjelent a GAP és
le is győztük őket – állapította meg Taekwoon.
-
Viszont… - kezdett el Wonshik hangosan gondolkodni. – Ha egyetértünk abban,
hogy ezt a GAP csinálta azért, mert legyőztük őket, nem gondoljátok, hogy…
- A
BTOB következik! – vágták rá a többiek kórusban.
- Nem
lehetünk biztosak benne – ellenkezett Hongbin.
-
Binnie! Mind tudjuk, hogy ők voltak. Túl sok lenne a véletlen.
-
Akkor figyelmeztessük őket! – tanácsolta Jaewhan. – Nem engedhetjük, hogy velük
is ez történjen!
-
Valóban. Ez mindenképp egy vesztes-vesztes helyzet. Hiszen, ha a versenyen
kapnak ki a GAP ellen, a hírnevükön esik csorba, ellenben ha nyernek, akkor az
autónak lesz annyi – sóhajtott nagyot Hakyeon, majd a szétvert fekete sportkocsira
nézett, végül pedig a csapat másik sofőrjére, s jól tudta, hogy nem hagyhatják
annyiban a GAP tettét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése