2018. augusztus 8., szerda

Bónusz fejezet - Neo

Egy rövid történet, amelyből kiderül, hogy miért az evés Taekwoon kedvenc elfoglaltsága.

Mint minden délután, most is pontban fél ötkor Taekwoon megjelent családja régi szerelőműhelye előtt, és miután sikeresen leszerelte a bejáratról a lakatot, kitárta a hatalmas fémlemezeket, hogy friss levegőt és napfényt engedjen be a dohos épületbe, majd a kis dohányzóasztalhoz sietett, ahová letette táskáját, és a csapat közös, versenyzésre használt kocsija felé fordult. Pár pillanatig mozdulatlanul bámulta a fekete monstrumot, majd öntudatlanul megindult feléje. Mikor odaért, ujjaival végigsimított a motorháztetőn, az első lámpától egészen a külső visszapillantó tükörig. Gyorsan körbenézett, hogy biztos egyedül van-e, majd kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót és beült a kormány mögé. Kezei a kormányra siklottak, miközben jobb lábát a gázpedálra tette, majd lehunyta szemeit.
Elképzelte, ahogy a versenypályán száguldozik, és maga mögé utasítva az összes többi versenyzőt, elsőként ér a célba, ahogyan Hakyeon és Wonshik is. Azonban ez alkalommal, nem barátait, hanem őt ünnepli mindenki, az ő nevét kántálja a tömeg. Bármit megtett volna ezért az élményért, de neki még valószínűleg nem mostanában fog megadatni ez a lehetőség. Hiszen még vezetni sem tudott. Sajnos ez korábban kimaradt az életéből, most pedig nem volt pénze a jogosítvány megszerzésére, így csak a nézőtérről szurkolhatott barátainak, meg hallgathatta lelkes élménybeszámolóiikat a versenyekről.
Taekwoon nagyot sóhajtott.
- Még szerencse, hogy legalább ezt a műhelyt fel tudtam ajánlani főhadiszállásnak – motyogta maga elé, miközben azon gondolkodott, hogy másképp talán nem is lehetne tagja a VIXX-nek. Hiszen mindenki más hasznos szerepet töltött be a csapatban: Sanghyuk és Jaehwan alkották a szerelőgárdát, Wonshik és Hakyeon voltak a sofőrök, utóbbi még a csapat hivatalos vezetőjének és képviselőjének szerepét is betöltötte, Hongbin pedig bankos tapasztalatával, hihetetlen ügyességgel vezette a könyvelést. De ő? Jung Taekwoon mit csinált a csapatért? Semmit. Csak ezt az ósdi penészes helyet szerezte, ahová félre lehet vonulni.
- Hahó, Taekwoon! – hallotta meg egyszer csak barátja hangját a fiú, majd felnyitotta szemeit és észrevette, hogy Hakyeon kezeivel előtte kapálódzik.
- Hyung! Te itt? Mikor jöttél? – kérdezte zavartan a fiatalabb, s már vörösödött is el az arca, hiszen barátja rajtakapta álmodozás közben.
- Csak most. De te mit keresel itt? – mosolyodott el kedvesen Hakyeon, ugyanis pontosan tudta, mi jár legjobb cimborája fejében.
- Én csak… ellenőriztem a kocsit – próbálta kivágni magát a helyzetből Taekwoon, de válaszul ismét csak egy szívet melengető mosolyt kapott.
- Mondtam már, ha szeretnéd, megtanítom, hogyan kell vezetni. Nem nagy dolog.
- Viszont én nem szeretném. Úgy nem lenne az igazi. Mit ér, ha tudok vezetni, de jogsim nincs? Csalás az egész, és én nem szeretek csalni.
- Legalább a gyakorlópályán mehetnél pár kört magadtól is. Látom, hogy szeretnéd, ne kéresd magad!
- Tényleg nincs szükség erre, hyung! Így is minden rendben van – ellenkezett tovább Taekwoon, majd, hogy nyomatékosítsa állítását, rögtön ki is szállt a kocsiból és a kanapéhoz sietett, ahová szinte ledobta magát, majd hátizsákját az ölébe húzva, matatni kezdett valami után. Hakyeon megint csak elmosolyodott, ahogy általában mindig, mikor barátjára néz, majd betette a fekete autó ajtaját, és Taekwoon mellé ült.
- Egyezzünk ki egy órában! Ha nem tetszik, nem erőltetem többet ezt az egészet. Csak rossz nézni, amilyen szomorú pofival hallgatod, ahogy Wonshikkel beszélünk a futamokról. Tudod, hogy te is a pályára vágysz, és még nincs késő elkezdeni, megtanulni az alapokat.
- Milyen alapokat kellene megtanulni? – kérdezte Hongbin, aki a semmiből jelent meg, majd vágódott a kanapéval szemközti székre.
- A főzés alapjait – vágta rá egyből Taekwoon a legnagyobb butaságot, ami csak eszébe juthatott.
- Hogy mit? – kerekedtek ki Hongbin szemei. – Hyung, ne viccelj velem! Milyen főzésről beszélsz? Eltévesztetted a házszámot? Ez itt egy garázs, nem pedig a sarki grillcsirkés.
- Nem ejthetnénk a témát? – horkant fel Taekwoon, mire Hongbin inkább visszavonulót fújt, és elindult az iroda felé.
- Kicsit nyers voltál vele.
- Tudom. Sajnálom. Máskor nem fordul elő.
- Akkor egy próbaút? – tért vissza ismét az eredeti témához Hakyeon, mire Taekwoon nagyot sóhajtott és beleegyezően bólintott, hiszen jól tudta, hogy az idősebb, addig fogja zaklatni, amíg bele nem megy. Ugyanis mélyen legbelül szívesen megtanult volna vezetni barátjától.
- De csak akkor, ha a többiek nem lesznek itt.
- Ahogy te akarod – veregette hátba az idősebb legjobb barátját.

            Másnap Hakyeon és Taekwoon már délelőtt a garázshoz igyekeztek és szinte egyszerre értek a bejárat elé. Míg utóbbi szokásához híven gyalog, addig a másik saját autójával érkezett meg.
- Szia, Taekwoon! Pontos vagy, mint mindig. Gyere, pattanj be, innentől te vezetsz! – szállt ki a fehér kocsiból az önmagát oktatónak kikiáltó fiú, míg Taekwoon egy szó nélkül követte az utasítást.
- Na, szóval, először is beállítjuk az ülést és a tükröket, hogy kényelmes legyen neked – kezdett magyarázni Hakyeon. – Az ülést a jobb oldali kar felhúzásával tudod állítani. Nagyjából egy magasak vagyunk, de próbáld ki, hogy a kuplungot be tudod-e nyomi teljesen, úgy, hogy közben a térded enyhén hajlítva legyen.
- Azt hiszem, így jó lesz – mondta Taekwoon.
- Oké, akkor most dőlj hátra az ülésben és nyújts ki a karod, a csuklód érje a kormánykereket.
- Valahogy így?
- Pontosan. Ezek szerint a háttámla is jó. Rendesen kilátsz a kocsiból is, igaz?
- Igen.
- Akkor a magasság is megfelel. Tényleg nagyon jók vagyunk – kacsintott Hakyeon tanítványára. – Most következzenek a tükrök. Először a külső visszapillantókat kell beállítanod, a lényeg, hogy lásd a mögötted lévő teret, de még a kocsi hátulját is belásd – magyarázta a fiú, miközben a másik már állította is a megfelelő szögeket, úgy ahogy korábban a többiektől is látta. Mikor végzett vele, már nyúlt is a belső tükör felé.
- A belső tükör titka, hogy az egész hátsó szélvédőt belásd vele, még akkor is, ha nem fordítod el a fejed, csak rápillantasz.
- Kész vagyok, főnök – biccentett jókedvűen Taekwoon.
- Akkor most következzen az elindulás! Először is kuplung lenyomása mellett elfordítod a slusszkulcsot, egészen a motor indulásáig. Ne felejts el mindig rápillantani rá a kijelzőkre. Ha piros jelzést látsz, sose indulj el.
- Itt van egy piros felkiáltójel. Akkor most állítsam le a kocsit? – kérdezte a fiatalabb, aki eddig pontról pontra követte a másik utasításait.
- Nem, erre a jelre csak addig kell figyelni, míg a kézifék be van húzva, mert ez azt jelzi. Ha kiengeded a féket, akkor ki is alszik a lámpa. A baj akkor van, ha más is pirosan ég.
- Szóval, akkor most engedjem ki a kéziféket? – kérdezte bizonytalanul a másik.
- Még nem. Az elindulásnak három szakasza van. Az első a sebességváltó egyesbe állítása, kuplung lenyomása mellett, ha ez megvan, jöhet az irányjelző, ami minden elindulásnál kell. Végül kiengedjük a kéziféket és körülnézünk. Ezután indulunk. Ezt hívjuk röviden SIKK-nek. Vagyis sebességváló, irányjelző és kézifék, körülnézés. Eddig világos?
- Persze – vágta rá azonnal Taekwoon, Hakyeon pedig bólintott, majd elkiáltotta magát.
- Akkor indulás!
A borzalmak ezután következtek. Taekwoon egyszerűen nem érzett rá a vezetésre és többszöri lefulladás után is csak nagy nehezen, döcögve sikerült elindulnia. Az egyetlen, amit jól csinált, az az volt, hogy egyenesben tudta tartani az autót, bár a gyakorlópályára vezető út is csak egy rövid egyenes szakasz volt a garázs épülete mellett.
Hakyeon eleinte türelmes volt, és próbált segíteni, meg folyamatosan magyarázni barátjának, aki viszont egyre idegesebb lett, így minden apró dolgot kapkodva hajtott végre, aminek az lett a következménye, hogy Hakyeonban halálfélelem alakult ki. Mikor már végre azt hitte, hogy sikerült társának ráéreznie a vezetésre és gyorsítottak, egy hirtelen huppanó után a kocsi irányíthatatlanná vált, Taekwoon pedig alig bírt az úton maradni.
Nagy szerencsére a fiú még időben lefékezett és megállt az út végén elhelyezett akadály előtt, de az idősebb onnantól már csak ki akart szállni a kocsiból. Ám jól tudta, hogy nem bánthatja meg barátját, így óvatosan kell közölnie vele, hogy nagy valószínűséggel nincs valami jó érzéke a vezetéshez. Mikor végül a kedélyek lenyugodtak, meglepetésére Taekwoon szólalt meg először.
- Hát, ez nem fog menni. Igaz, hyung? Hiába akarok én is versenyezni, egyszerűen túl ügyetlen vagyok hozzá.
- Miről beszélsz? Ez még csak az első óra volt.
- Te az első órádon már egymagad, segítség nélkül is simán elvezetted a kocsit.
- De én az elméleti alapokat is megtanultam előtte. Hibát követtem el azzal, hogy csak így beültettelek a volán mögé. Először el kellett volna magyaráznom, hogy mit, miért úgy kell csinálni, ahogy. Akkor biztosan menne – szabadkozott a fiú, azonban Taekwoon kikapcsolta az biztonsági övét, majd villámgyorsan kiszállt a kocsiból. Mire az idősebb is kikászálódott, már vagy ötven méter távolságban volt az autótól.
- Ne már, Taekwoon! Legközelebb jobban fog menni.
- Nem lesz legközelebb – kiáltott vissza a fiú, majd eltűnt az egyik elhagyatott raktár mögött. Hakyeon legszívesebben utána rohant volna, de a kocsit nem hagyhatta az út kellős közepén, így gyorsan beszállt, majd visszahajtott a műhelyhez, ahol barátja már kinyitotta a bejárati ajtót, de ő magát nem látta. Körülnézett, s az egyik sarokban pillantotta meg. Már éppen odasietett volna hozzá, amikor Wonshik és Jaehwan nagy vidámságot hozva magukkal, megérkeztek.
Hakyeon nem akarta még kínosabbá tenni a helyzetet, így ráhagyta a fiúra az egészet és leült a kanapéra, míg a többiek az autó körül sündörgött. Taekwoon sem akart feltűnést kelteni, így ő is a kanapé felé vette az irányt, és leült az idősebb mellé. Egyikük sem szólt semmit, mindössze Hakyeon mozdult meg, és egy szelet csokit nyújtott át a mellette ülőnek, aki mosolyogva elfogadta azt, majd rögtön ki is bontotta és majszolni kezdett. A nap további részében is evett, lényegében mindent felfalt, ami csak elé került. A többiek nem értették, honnan jött ez a nagy étvágy, de a VIXX vezetője tisztában volt vele, hogy a fiatalabb, így akarja elkerülni, hogy bárkivel is beszélnie kelljen.
Ettől a naptól kezdve pedig Taekwoon mindig a keze ügyében tartott valami finomságot, hogy ha falatozni támadt kedve, legyen nála valami. Mintha csak pótolni akarta volna a versenyzés iránti vágyát, vagy legalábbis elnyomni azt.