2017. július 20., csütörtök

1. fejezet



Csendes nyári délután volt, mégsem volt kánikula, a Nap sugarai kellemesen melegítettek mindent. A madarak össze-vissza repkedtek a fákkal borított vidéken. A levegő állt, még csak szellőt sem lehetett érezni. A hegy lábánál futó úton egy fekete sportkocsi állt. A teteje le volt húzva, rádiójából félhangosan szólt a zene. A sofőr hátradöntötte az ülést, baseball sapkáját mélyen a fejébe húzva bóbiskolt. Egyszer csak megcsörrent a telefonja az anyósülésen. Anélkül, hogy a szemét kinyitotta volna, elkezdett utána tapogatózni, majd felvette a készüléket. Mielőtt a füléhez rakhatta volna a telefont, már meghallotta egyik csapattársa hangját. 
- Wonshik, a fenébe is! Azt ne mondd, hogy még mindig állsz! A többiek mindjárt ott lesznek. Megtennéd, hogy elindulsz?
A fiú csak ásított egyet, ezzel csak még inkább az őrületbe kergetve a társát, majd teljes nyugodtsággal megszólalt.
- Nyugi, hyung! Ismersz.
- Igen – sóhajtott a vonal végén a másik. – Ismerlek.
A vonal megszakadt, Wonshik pedig kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, majd elkezdett készülődni. Hátratolta sapkáját, visszaállította az ülést, majd ellenőrizte a kinézetét a tükörben. Örömmel vette tudomásul, milyen remekül fest, még el is mosolyodott. Épp elvette volna a tekintetét, hogy beindítsa az autót, mikor a tükörben megpillantotta a kanyarban beforduló versenyzőket, akik sebesen közeledtek felé. Ő azonban cseppet sem lett ideges, inkább izgalomba jött. Szája mosolyra húzódott, miközben beindította az autót, majd gázt adott, és őrült száguldásba kezdett. Útközben élvezte a menetszelet, ami az arcába csapott, így azonban a sapkáját le kellett vennie, különben leröpült volna.
Kis csapatával rendszeresen vettek részt autóversenyeken, és már pár menet után szokásává vált, hogy fitogtassa képességeit. Minden alkalommal az elején elhúzott, élvezte a gyorsaságot, majd az utolsó nagyobb kanyar után megállt és megvárta, míg a többiek beérték. Így tovább élvezhette a száguldást, de volt valami izgalom is benne, hiszen vetélytársai a nyomában voltak. Eddig még sosem veszített, ha így csinálta, de volt, hogy egy hajszálon múlt. Társai nem igazán díjazták az ilyen viselkedését, de nem tehettek ellene semmit. Tudták mennyire imádta a sebességet, az izgalmat, és mások idegeit húzni. Sokaknak már unalmassá vált, mikor megállt pihenni, de ő még azt is felemelőnek tartotta. A célvonalban pedig, mikor mindenki egymás nyakán van, azt lehetett igazán élvezni. Wonshik az olyan pillanatokért élt.
Egy piros autó már eléggé közel volt hozzá, a távolság pedig egyre rövidebb lett köztük. Ez meglepte a fiút, de cseppet sem rémítette meg.
- Gyerünk, öcsi! – suttogta, miközben a tükörben ránézett a másik versenyzőre.
A célvonalnál a nézők és a versenyzők csapattársai már tűkön ültek. Rengeteg ember gyűlt össze, akik közül a legtöbben a saját autójukkal jöttek, így hatalmas helyre volt szükségük. Hakyeon, a csapat másik sofőrje már teljesen feladta, hogy meggyőzze Wonshikot, hogy nem lesz jó, ha továbbra is így csinálja. Bár a hírneve megvolt, mégis állandóan azt bizonygatta neki, egyszer majd emiatt csúnyán kikap.
Ők két autóval érkeztek. Az egyik Wonshiknál volt, míg többiek a másiknak dőlve, vagy épp a motorháztetőn ülve várakoztak. Hakyeon a kormánynál ült, az ajtót kitárta, és a lábát kilógatta. Telefonján nézegette a híreket további versenyekkel kapcsolatban, és a beszámolókat, amiket sorban töltöttek fel a jelenlegiről.
- Itt vannak! – kiáltott valaki, mire mindenki arra nézett.
Két autó jelent meg, majd hamarosan a többiek is. Wonshik haladt az élen, ám a piros szorosan a nyomában volt. Volt úgy, hogy a két sofőrnek, csak oldalra kellett pillantania, hogy lássák egymást. Wonshik végig mosolygott, majd az utolsó rövidebb szakaszban gázt adott, és átszáguldott a célvonalon. Hatalmas port kavart, ahogy lefékezett és farolva megállt a nézőktől pár méterre. Teljes nyugodtsággal szállt ki, majd kezét magasba emelve jelezte, hogy ő győzött. Hatalmas ujjongás fogadta.
Mindeközben lassacskán a többiek is megjöttek. Mikor a második beért, Wonshik már javában beszélgetett a többiekkel. Ahogy a versenyző kiszállt, találkozott a tekintetük, és amíg a VIXX sofőre boldogan mosolygott, a piros autó tulajdonosának arcán is meglepő, féloldalas mosoly jelent meg egy hitetlenkedő fejrázás kíséretében.
A következő fél óra a verseny izgalmainak kielemzéséről, valamint a Wonshiknak szóló gratulációk fogadásáról szólt. Aztán a csapat lassan összeszedte a versenyhez szükséges dolgait és már éppen szálltak volna be az autóikba, hogy elindulhassanak haza, amikor is egy ismeretlen hangot hallottak meg, a tulajdonosát keresve pedig három fiút pillantottak meg maguk mögött.
- Micsoda verseny volt!
A mai versenyre egy új csapat is érkezett, akiket korábban még nem láttak erre, ám azt egyből levette róluk mindenki, hogy nem amatőr érdeklődésről van szó, hiszen a fiúk egy versenyzéshez átalakított jaguárral érkeztek, és már ebbe a versenybe is be akartak szállni, de a verseny szervezői már nem engedték.
- Üdvözlet! - intett lazán a középső, aki az előbb is megzavarta a beszélgetést. - Láttuk a versenyt és gondoltuk, gratulálunk a győzteseknek.
- Igen, eszméletlenek voltatok - lelkesedett a legkisebb, Honam, mire Jonggyu oldalba könyökölte, hogy elhallgattassa őt.
- Köszönjük! - szólaltak meg a fiúk meglepetten.
- A nevem Jihoon, ők pedig itt Jonggyu, a jobb kezem, és a csapatom sofőrje, Honam. Mi lennénk a GAP képviselői. Na, de nem is pazarolnám feleslegesen az időnket, inkább a lényegre térek. Szeretnénk kiállni ellenetek. Benne lennétek?
- Benne hát - lépett előre Wonshik.
- Lehet róla szó – javította ki Hakyeon. – De nem most.
- Hát persze. Pihenjétek csak ki magatokat! Nem vagyunk olyan könnyű ellenfél, mint az a másik csapat. Akkor két nap múlva ugyanitt és ugyanekkor?
- Rendben van – fogott ismét kezet a két vezető, majd a GAP tagjai távoztak a pályáról.
- Hyung! – szólította meg Hakyeont az eddig háttérben csendesen chipset majszolgató Taekwoon. – Eléggé rossz állapotban van a kocsi. Biztos, hogy két nap múlva ismét rajthoz tudunk állni?
- Ez csak a szerelőinken múlik – kacsintott Hakyeon barátjára, majd mindketten a két overállba bújt szerelő felé néztek.

***
Este már mindenki a Taekwoon által felajánlott, régi családi műhelyéből kialakított főhadiszálláson készülődött az újabb versenyre. Köztük a csapat két szerelője is, akik szokásukhoz híven most is az autó körül sertepertéltek.
- Hyukie, megtartanád nekem a légszűrőt? – kérdezte Jaehwan az motorház túloldalán ügyködő társát. – Ki akarom cserélni a gyújtógyertyákat.
- Nincs több gyertya. A múltkori verseny előtt mindet kicseréltük.
- Az nem lehet. Ezek teljesen tönkrementek. Egy verseny alatt nem szabadott volna ennyire elkopniuk – értetlenkedett az idősebb.
- Ismered a sofőrünket – bökött állával az említett felé, a talpig olajos Sanghyuk.
- Wonshik! – kiáltott fel Jaehwan idegesen. – Mégis miért kell mindig ennyire kihajtanod ezt az átkozott kocsit? Nézd csak meg! A motorházban szinte már minden teljesen elkopott. Még az új alkatrészek is.
- Akkor cseréld ki őket és kész! Végül is te vagy a szerelő.
- Pontosan. Szerelő vagyok, nem varázsló. A semmiből nem tudok dolgozni. A kerekeket ki kell cserélni, de nincs mivel. Elfogytak a gyújtógyertyák, és ha már itt tartunk, elkelne jó pár új szerszám is. Láttad te, hogy milyen csavarkulccsal dolgozom? Már csak a szigetelőszalag tartja össze. Ahogy a vízcsöveket is.
- Akkor vegyetek újakat és kész! – ismételte kedvenc mondatzáró kifejezését a VIXX sofőrje, fel sem pillantva kedvenc autós újságja legújabb számából.
- És mégis miből? Hakyeon és Hongbin hyungok nem fognak több pénzt adni. Már így is jóval többet költöttünk, mint amit lehetett volna. Egyszerűbb volna, ha egy kicsit kímélnéd az autót.
- A kocsi arra való, hogy túlhajtsam. Versenyezni szoktam vele.
- Muszáj mindenre így válaszolnod? Egy bocsi, legközelebb figyelni fogok is elég lenne.
- Fiúk, hagyjátok abba! Megoldjuk, mint mindig – szólt közbe a legfiatalabb, hiszen jól tudta, hogy mindkét barátja szenvedéllyel viseltetik a feladatuk iránt. Ám abban is biztos volt, hogy pár perc és teljesen elszabadulnak az indulatok a műhelyben.
Mikor egy jó fél órával később Hakyeon belépett a garázsba, bent még mindig eléggé feszült volt a hangulat. Wonshik a hátsó sarokban lévő, alacsony bőrkanapén feküdt, miközben Jaehwan és Sanghyuk az autónak dőlve álltak, egyértelműen feldúltak és idegesek voltak.
- Mi történt megint? – kérdezte, miközben megindult az asztalhoz, ahol leült a székre, a táskáját pedig maga mellé dobta a földre.
- Mintha nem lenne egyértelmű! – morgott az orra alatt a legfiatalabb.
- Wonshik már megint önfejűsködik – vette át a szót Jaehwan. – Számtalanszor elmondtuk már neki, hogy amit csinál, nem jó az autónak, de ennyi erővel a falhoz is beszélhetnénk.
- Tehetek én róla, hogy így szeretek vezetni? – szólalt meg az említett fiú is, miközben a telefonján böngészgetett. – Csináljátok úgy meg az autót, hogy ne legyen baja!
- Wonshik! Ne kezd ezt! – szólt rá Hakyeon inkább könyörögve, mint parancsolva.
Rövid csend ereszkedett közéjük. Sanghyuk jó ideig forgatta az egyik villáskulcsot a kezében, most azonban belehajította a pár méterrel előtte lévő ládába, a szerszám pedig hangos, éles csörgéssel landolt a többi között.
- Hyung! – fordult Jaehwan ekkor Hakyeon felé. – Muszáj vennünk pár alkatrészt.
Ez volt az, amit a fiú legkevésbé szeretett hallani, ez pedig látszott is rajta. Jaehwan tisztában volt ezzel, azonban a körülményekkel is. – Máskülönben nem fogjuk tudni rendbe hozni az autót a következő versenyig.
Hakyeon csak sóhajtott, majd végignézett az autón, amivel nemrég barátjuk megnyerte a versenyt. Nem tudta, mégis mit tehetne. Valójában Hongbin töltötte be a menedzser és programszervező szerepét, mégis valamiért a legtöbb döntés rá hárult. Jól tudták, hogy takarékoskodniuk kell, ugyanis kevés összegből kellett kijönniük, azt azonban be kellett látniuk, hogy az autók állandó javítására és alakítgatására megy el a legtöbb.
- Hogy állunk? – jelent meg egyszer csak az irodából kilépve Hongbin egy mappával a kezében. – Remélem, jól, ugyanis holnapután ki kell állnunk a GAP-pel. Ráadásul kihirdettek jövő hétre egy új versenyt, ahol mindenki ott lesz, aki számít.
- Kéne egy kis pénz alkatrészre – közölte vele azonnal Jaehwan, mire a fiú megtorpant, majd bosszúsan a fejét rázta.
- Mikor érjük meg a napot, hogy két verseny között nem kell napokon át szerelgetni és a versenyen nyert összeg nem a következőre való felkészülésre megy el? – háborgott. – Egyszerűen nem értem, hogy tudtok ennyire figyelmetlenek lenni, és nem bírjátok felfogni, mi mennyibe kerül.
- Hyungnak mondd! – vágta rá azonnal Sanghyuk, fejével Wonshik felé intve.
- Rendben! – csattant fel erre a sofőr, azonnal felpattanva fekvő helyzetéből. – Legközelebb jobban fogok figyelni, csak akadjatok már le rólam! Egy csapat vagyunk, az istenért is! Én megnyerem a versenyt, ti rendbe teszitek az autót. Már régóta így megy, akkor hirtelen miért lett ez ekkora gond?
Senki nem felelt. A csendben Hongbin visszament az irodába, majd hamarosan egy fémdobozzal tért vissza, és lerakva az asztalra, elkezdte a tartalmát vizsgálni.
- Mennyi kellene? – kérdezte, miközben nem nézett fel a dobozból.
- Kétszázezer won?
- Mennyi? – nézett Jaehwanra meghökkenten Hongbin.
- És még csak nem is a drágábbikat vesszük. Ha igazán minőségi cuccot akarunk, ennyiből se jövünk ki.
- Annyit nem tudok adni. Akkor nem marad másra.
Ekkor megjelent az utolsó tag is, Taekwoon, aki egy zacskóban lévő dobozzal az asztalhoz ment és leült Hakyeon mellé. Kivette a dobozt, majd azt kinyitva elkezdett enni, mintha mi sem történt volna. Közben körbenézett a srácokon, és várta, hogy valaki megszólaljon.
- Kajára bezzeg telik! – morgott Jaehwan. – Hányadik csirke ez a héten? És még csak szerda van.
- Ne puffogjál már emiatt! – szólt rá Wonshik, miközben Hongbin az étel felé nyúlt, hogy vegyen belőle, Taekwoon azonban elhúzta előle, és csak akkor rakta vissza az asztalra, mikor Hongbin fintorgott egyet, majd az előtte lévő fémdoboz tartalmára nézett.
- Biztos nem elég száz? – nézett a két szerelőre, miközben Hakyeon is szemet vetett a csirkére, ő azonban gond nélkül vett belőle, majd jóízűen elkezdte enni, mint a mellette ülő társa.
- Százötven? – állt elő az ajánlattal Sanghyuk.
- Százhúsz?
Jaehwan elgondolkodott az ajánlaton, majd bólintott. – Oké, legyen!
Hongbin sóhajtott egyet, majd elkezdte a pénzt számolni, miközben Jaehwan odament hozzá. Kivette az ígért összeget, majd átadta a fiúnak, ő azonban egy hirtelen mozdulattal belenyúlt a dobozba és vett belőle még pár tízezrest, majd futásnak eredt a garázs hátsó része felé. Hongbin azonnal lecsapta a fémdoboz fedelét, és követni kezdte, követelve, hogy adja vissza a pénzt.
Persze a kergetőzésnek hamar vége lett. Főleg, hogy a komoly harcnak induló veszekedés, hamar valami gyerekes évődésbe csapott át. S ahogy a gyerekek, úgy a garázsban futkározó Hongbin és Jaehwan is hamar megéhezett, így inkább a többiekkel csatlakoztak a jóízűen falatozó Hakyeonhoz és Leohoz. Utóbbi néha-néha irigykedve próbálta elhappolni a legfinomabb falatokat, de legjobb barátja Hakyeon ilyenkor mindig oldalba bökte és emlékeztette rá, hogy a sok ételt nem csak magának, hanem az egész csapatnak is hozta.
Végül mindannyian jóleső teltség érzetével heveredtek el az étkezőasztalnak kikiáltott asztalka körül. Úgy tűnt, az idő lassan telt, ám már éjfél felé járhatott, mikor minden VIXX tagot elnyomott az álom. Több órával később Jaehwan arra ébredt, hogy odakinn már reggeledik, a fali órára pillantva pedig rögtön fel is pattant, és a tőle telhető legkisebb zajt csapva összeszedte a cuccait, és elvette a pénzt, persze csak szigorúan annyit, amennyit Hongbin is engedélyezett, majd elindult, hogy már nyitásra odaérjen kedvenc alkatrészboltjához.

5 megjegyzés:

  1. Meglehet, hogy megint nálam van a hiba, de szerintem túl nyugisan zártatok egy gázpedáltaposós sztori fejezetet. Mindez ellenére tetszett, bár az anyum nagy Halálosabb iramban fan, így egy ideje már kiábrándultam az ilyen történetekből. Úgyhogy csak ennyit mondok: Kapjatok el, kössétek össze kezem-lábam, és dobjatok be a csomagtartóba, hogy még csak véletlenül se tudjak elszökni innét. :D
    Várom a folytatást! Jó munkát a továbbiakhoz :*

    VálaszTörlés
  2. Wáoh nagyon tetszik az alap történet és a szereplők is (ritkán olvasni vixx szereplőkkel történetet, nem hogy jót, rosszat se 😂 szóval nekem ez is egy plusz pont)várom a folytatást :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, hogy írtál! :) Sajnos ez így van, de reménykedjünk, hogy lesznek még. Ami ezt illeti, mindent beleadunk, hogy ne okozzunk csalódást :)

      Törlés
  3. Furcsáltam az alapsztorit, ilyet még nem olvastam, szóval egy próbát mindenképpen megért. Eddig elnyerte a tetszésem, nagyon kíváncsi vagyok, hogy ebből mit tudtok kihozni, szóval kíváncsian várom:3

    VálaszTörlés