Bónusz fejezet - Neo

Egy rövid történet, amelyből kiderül, hogy miért az evés Taekwoon kedvenc elfoglaltsága.

Mint minden délután, most is pontban fél ötkor Taekwoon megjelent családja régi szerelőműhelye előtt, és miután sikeresen leszerelte a bejáratról a lakatot, kitárta a hatalmas fémlemezeket, hogy friss levegőt és napfényt engedjen be a dohos épületbe, majd a kis dohányzóasztalhoz sietett, ahová letette táskáját, és a csapat közös, versenyzésre használt kocsija felé fordult. Pár pillanatig mozdulatlanul bámulta a fekete monstrumot, majd öntudatlanul megindult feléje. Mikor odaért, ujjaival végigsimított a motorháztetőn, az első lámpától egészen a külső visszapillantó tükörig. Gyorsan körbenézett, hogy biztos egyedül van-e, majd kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót és beült a kormány mögé. Kezei a kormányra siklottak, miközben jobb lábát a gázpedálra tette, majd lehunyta szemeit.

Elképzelte, ahogy a versenypályán száguldozik, és maga mögé utasítva az összes többi versenyzőt, elsőként ér a célba, ahogyan Hakyeon és Wonshik is. Azonban ez alkalommal, nem barátait, hanem őt ünnepli mindenki, az ő nevét kántálja a tömeg. Bármit megtett volna ezért az élményért, de neki még valószínűleg nem mostanában fog megadatni ez a lehetőség. Hiszen még vezetni sem tudott. Sajnos ez korábban kimaradt az életéből, most pedig nem volt pénze a jogosítvány megszerzésére, így csak a nézőtérről szurkolhatott barátainak, meg hallgathatta lelkes élménybeszámolóiikat a versenyekről.

Taekwoon nagyot sóhajtott.

- Még szerencse, hogy legalább ezt a műhelyt fel tudtam ajánlani főhadiszállásnak – motyogta maga elé, miközben azon gondolkodott, hogy másképp talán nem is lehetne tagja a VIXX-nek. Hiszen mindenki más hasznos szerepet töltött be a csapatban: Sanghyuk és Jaehwan alkották a szerelőgárdát, Wonshik és Hakyeon voltak a sofőrök, utóbbi még a csapat hivatalos vezetőjének és képviselőjének szerepét is betöltötte, Hongbin pedig bankos tapasztalatával, hihetetlen ügyességgel vezette a könyvelést. De ő? Jung Taekwoon mit csinált a csapatért? Semmit. Csak ezt az ósdi penészes helyet szerezte, ahová félre lehet vonulni.

- Hahó, Taekwoon! – hallotta meg egyszer csak barátja hangját a fiú, majd felnyitotta szemeit és észrevette, hogy Hakyeon kezeivel előtte kapálódzik.

- Hyung! Te itt? Mikor jöttél? – kérdezte zavartan a fiatalabb, s már vörösödött is el az arca, hiszen barátja rajtakapta álmodozás közben.

- Csak most. De te mit keresel itt? – mosolyodott el kedvesen Hakyeon, ugyanis pontosan tudta, mi jár legjobb cimborája fejében.

- Én csak… ellenőriztem a kocsit – próbálta kivágni magát a helyzetből Taekwoon, de válaszul ismét csak egy szívet melengető mosolyt kapott.

- Mondtam már, ha szeretnéd, megtanítom, hogyan kell vezetni. Nem nagy dolog.

- Viszont én nem szeretném. Úgy nem lenne az igazi. Mit ér, ha tudok vezetni, de jogsim nincs? Csalás az egész, és én nem szeretek csalni.

- Legalább a gyakorlópályán mehetnél pár kört magadtól is. Látom, hogy szeretnéd, ne kéresd magad!

- Tényleg nincs szükség erre, hyung! Így is minden rendben van – ellenkezett tovább Taekwoon, majd, hogy nyomatékosítsa állítását, rögtön ki is szállt a kocsiból és a kanapéhoz sietett, ahová szinte ledobta magát, majd hátizsákját az ölébe húzva, matatni kezdett valami után. Hakyeon megint csak elmosolyodott, ahogy általában mindig, mikor barátjára néz, majd betette a fekete autó ajtaját, és Taekwoon mellé ült.

- Egyezzünk ki egy órában! Ha nem tetszik, nem erőltetem többet ezt az egészet. Csak rossz nézni, amilyen szomorú pofival hallgatod, ahogy Wonshikkel beszélünk a futamokról. Tudod, hogy te is a pályára vágysz, és még nincs késő elkezdeni, megtanulni az alapokat.

- Milyen alapokat kellene megtanulni? – kérdezte Hongbin, aki a semmiből jelent meg, majd vágódott a kanapéval szemközti székre.

- A főzés alapjait – vágta rá egyből Taekwoon a legnagyobb butaságot, ami csak eszébe juthatott.

- Hogy mit? – kerekedtek ki Hongbin szemei. – Hyung, ne viccelj velem! Milyen főzésről beszélsz? Eltévesztetted a házszámot? Ez itt egy garázs, nem pedig a sarki grillcsirkés.

- Nem ejthetnénk a témát? – horkant fel Taekwoon, mire Hongbin inkább visszavonulót fújt, és elindult az iroda felé.

- Kicsit nyers voltál vele.

- Tudom. Sajnálom. Máskor nem fordul elő.

- Akkor egy próbaút? – tért vissza ismét az eredeti témához Hakyeon, mire Taekwoon nagyot sóhajtott és beleegyezően bólintott, hiszen jól tudta, hogy az idősebb, addig fogja zaklatni, amíg bele nem megy. Ugyanis mélyen legbelül szívesen megtanult volna vezetni barátjától.

- De csak akkor, ha a többiek nem lesznek itt.

- Ahogy te akarod – veregette hátba az idősebb legjobb barátját.

            Másnap Hakyeon és Taekwoon már délelőtt a garázshoz igyekeztek és szinte egyszerre értek a bejárat elé. Míg utóbbi szokásához híven gyalog, addig a másik saját autójával érkezett meg.

- Szia, Taekwoon! Pontos vagy, mint mindig. Gyere, pattanj be, innentől te vezetsz! – szállt ki a fehér kocsiból az önmagát oktatónak kikiáltó fiú, míg Taekwoon egy szó nélkül követte az utasítást.

- Na, szóval, először is beállítjuk az ülést és a tükröket, hogy kényelmes legyen neked – kezdett magyarázni Hakyeon. – Az ülést a jobb oldali kar felhúzásával tudod állítani. Nagyjából egy magasak vagyunk, de próbáld ki, hogy a kuplungot be tudod-e nyomi teljesen, úgy, hogy közben a térded enyhén hajlítva legyen.

- Azt hiszem, így jó lesz – mondta Taekwoon.

- Oké, akkor most dőlj hátra az ülésben és nyújts ki a karod, a csuklód érje a kormánykereket.

- Valahogy így?

- Pontosan. Ezek szerint a háttámla is jó. Rendesen kilátsz a kocsiból is, igaz?

- Igen.

- Akkor a magasság is megfelel. Tényleg nagyon jók vagyunk – kacsintott Hakyeon tanítványára. – Most következzenek a tükrök. Először a külső visszapillantókat kell beállítanod, a lényeg, hogy lásd a mögötted lévő teret, de még a kocsi hátulját is belásd – magyarázta a fiú, miközben a másik már állította is a megfelelő szögeket, úgy ahogy korábban a többiektől is látta. Mikor végzett vele, már nyúlt is a belső tükör felé.

- A belső tükör titka, hogy az egész hátsó szélvédőt belásd vele, még akkor is, ha nem fordítod el a fejed, csak rápillantasz.

- Kész vagyok, főnök – biccentett jókedvűen Taekwoon.

- Akkor most következzen az elindulás! Először is kuplung lenyomása mellett elfordítod a slusszkulcsot, egészen a motor indulásáig. Ne felejts el mindig rápillantani rá a kijelzőkre. Ha piros jelzést látsz, sose indulj el.

- Itt van egy piros felkiáltójel. Akkor most állítsam le a kocsit? – kérdezte a fiatalabb, aki eddig pontról pontra követte a másik utasításait.

- Nem, erre a jelre csak addig kell figyelni, míg a kézifék be van húzva, mert ez azt jelzi. Ha kiengeded a féket, akkor ki is alszik a lámpa. A baj akkor van, ha más is pirosan ég.

- Szóval, akkor most engedjem ki a kéziféket? – kérdezte bizonytalanul a másik.

- Még nem. Az elindulásnak három szakasza van. Az első a sebességváltó egyesbe állítása, kuplung lenyomása mellett, ha ez megvan, jöhet az irányjelző, ami minden elindulásnál kell. Végül kiengedjük a kéziféket és körülnézünk. Ezután indulunk. Ezt hívjuk röviden SIKK-nek. Vagyis sebességváló, irányjelző és kézifék, körülnézés. Eddig világos?

- Persze – vágta rá azonnal Taekwoon, Hakyeon pedig bólintott, majd elkiáltotta magát.

- Akkor indulás!

A borzalmak ezután következtek. Taekwoon egyszerűen nem érzett rá a vezetésre és többszöri lefulladás után is csak nagy nehezen, döcögve sikerült elindulnia. Az egyetlen, amit jól csinált, az az volt, hogy egyenesben tudta tartani az autót, bár a gyakorlópályára vezető út is csak egy rövid egyenes szakasz volt a garázs épülete mellett.

Hakyeon eleinte türelmes volt, és próbált segíteni, meg folyamatosan magyarázni barátjának, aki viszont egyre idegesebb lett, így minden apró dolgot kapkodva hajtott végre, aminek az lett a következménye, hogy Hakyeonban halálfélelem alakult ki. Mikor már végre azt hitte, hogy sikerült társának ráéreznie a vezetésre és gyorsítottak, egy hirtelen huppanó után a kocsi irányíthatatlanná vált, Taekwoon pedig alig bírt az úton maradni.

Nagy szerencsére a fiú még időben lefékezett és megállt az út végén elhelyezett akadály előtt, de az idősebb onnantól már csak ki akart szállni a kocsiból. Ám jól tudta, hogy nem bánthatja meg barátját, így óvatosan kell közölnie vele, hogy nagy valószínűséggel nincs valami jó érzéke a vezetéshez. Mikor végül a kedélyek lenyugodtak, meglepetésére Taekwoon szólalt meg először.

- Hát, ez nem fog menni. Igaz, hyung? Hiába akarok én is versenyezni, egyszerűen túl ügyetlen vagyok hozzá.

- Miről beszélsz? Ez még csak az első óra volt.

- Te az első órádon már egymagad, segítség nélkül is simán elvezetted a kocsit.

- De én az elméleti alapokat is megtanultam előtte. Hibát követtem el azzal, hogy csak így beültettelek a volán mögé. Először el kellett volna magyaráznom, hogy mit, miért úgy kell csinálni, ahogy. Akkor biztosan menne – szabadkozott a fiú, azonban Taekwoon kikapcsolta az biztonsági övét, majd villámgyorsan kiszállt a kocsiból. Mire az idősebb is kikászálódott, már vagy ötven méter távolságban volt az autótól.

- Ne már, Taekwoon! Legközelebb jobban fog menni.

- Nem lesz legközelebb – kiáltott vissza a fiú, majd eltűnt az egyik elhagyatott raktár mögött. Hakyeon legszívesebben utána rohant volna, de a kocsit nem hagyhatta az út kellős közepén, így gyorsan beszállt, majd visszahajtott a műhelyhez, ahol barátja már kinyitotta a bejárati ajtót, de ő magát nem látta. Körülnézett, s az egyik sarokban pillantotta meg. Már éppen odasietett volna hozzá, amikor Wonshik és Jaehwan nagy vidámságot hozva magukkal, megérkeztek.

Hakyeon nem akarta még kínosabbá tenni a helyzetet, így ráhagyta a fiúra az egészet és leült a kanapéra, míg a többiek az autó körül sündörgött. Taekwoon sem akart feltűnést kelteni, így ő is a kanapé felé vette az irányt, és leült az idősebb mellé. Egyikük sem szólt semmit, mindössze Hakyeon mozdult meg, és egy szelet csokit nyújtott át a mellette ülőnek, aki mosolyogva elfogadta azt, majd rögtön ki is bontotta és majszolni kezdett. A nap további részében is evett, lényegében mindent felfalt, ami csak elé került. A többiek nem értették, honnan jött ez a nagy étvágy, de a VIXX vezetője tisztában volt vele, hogy a fiatalabb, így akarja elkerülni, hogy bárkivel is beszélnie kelljen.

Ettől a naptól kezdve pedig Taekwoon mindig a keze ügyében tartott valami finomságot, hogy ha falatozni támadt kedve, legyen nála valami. Mintha csak pótolni akarta volna a versenyzés iránti vágyát, vagy legalábbis elnyomni azt.

3. fejezet

Egy héttel később Jaehwan ismét meglátogatta kedvenc üzletét. Végre megérkezett a korábban rendelt alkatrész, s már alig várta, hogy beszerelhesse a kocsiba. Nem csak ezért szeretett idejárni, hanem azért is, mert a sok új holmi láttán mindig boldog ábrándozásba kezdett. Elképzelte, hogy egy nap majd neki is lesz egy ilyen boltja, s akkor majd nem kell mindig a pénzt számolgatnia, hanem csak leveszi a polcról, ami kell, és máris tökéletes autót varázsolhat barátainak, akik újabb és újabb versenyeket nyernek, a VIXX pedig soha nem látott hírnévnek örvendhetne.

- Jó napot! – lépett be az üzletbe Jaehwan. Először nem látott senkit, ám pár pillanattal később a kasszánál megjelent az eladó.

- Szia, Jaehwan! A fékbetétekért jöttél?

- Igen.

- Máris hozom őket, még hátul vannak a raktárban. Addig nézz körül!

- Mint mindig – kacsintott a szerelőfiú, majd a polcok felé vette az irányt. Élvezettel húzta végig ujjait a még érintetlen dolgokon, miközben széles mosoly ült ki az arcára, amikor egy-egy alkatrészről visszaverődött a lámpák fénye, hiszen az egész olyan volt, mintha ragyognának előtte a dolgok.

- Ez egész jónak tűnik – akadt meg a szeme egy franciakulcson. – Ez még belefér a keretbe. Meg kéne vennem Sanghyuknak, így neki is lenne egy, nekem pedig a régi is megteszi.

- Itt vagyok, Jaewhan! – hallotta meg az eladó hangját, így gyorsan elvette a franciakulcsot és a pénztár felé még egy csomag szigetelőszalagot is felmarkolt. Mikor odaért a pulthoz, letette a kezében lévő dolgokat, ám ekkor a bejárat fölé helyezett csilingelő jelezni kezdett. Puszta kíváncsiságból feléje pillantott, majd el is kapta a tekintetét, ám ekkor hirtelen előtört belőle a felismerés, így ismét az imént megjelenő fiúra nézett.

- Lee Minhyuk?

Az említett a neve hallatán ránézett.

 - Lee Jaehwan? – kiáltotta el magát meglepetten és már ott is termett mellette. – Nahát! Micsoda meglepetés! Ezer éve nem láttalak.

- Mióta elköltöztetek - bólintott Jaehwan egyetértően. - De mit keresel pont itt?

- Alkatrészekért jöttem – közölte a fiú, mire mindketten felnevettek az egyértelmű válaszon. - Nemrég jöttem vissza a városba.

- Akkor számlázhatok? – vágott közbe az eladó kissé türelmetlenül, mire a két régi barát felocsúdott kezdeti sokkjából.

- Áh, persze, elnézést – motyogta Jaehwan az eladónak, bár figyelmét még mindig rég nem látott barátja kötötte le. Egyszerűen nem akarta elhinni, hogy Lee Minhyuk áll vele szemben.

- Ha lehet, eléd vágnék – mosolyodott el Minhyuk, majd telefonjára pillantott, amely ismét csipogással jelezte, hogy valaki üzenetet küldött neki. – Tudod, csak hűtőtömítő adalékért ugrottam be, de már rohannom is kell. Eléggé elfoglalt vagyok, és várnak is rám, szóval…

- Hát persze, menj csak! De ugye még találkozunk? – kérdezte a fiatalabb.

- Már hogyne találkoznánk? De szólj Hakyeonnak és Taekwoonnak is! Már nagyon kíváncsi vagyok, mi van velük. Ha nem lennék ilyen elfoglalt, már rég felkerestelek volna titeket.

- Ami késik, nem múlik – kacsintott a fiú, majd maga elé engedte a másikat.

- Akkor a por vagy a folyadék legyen? – kérdezte az eladó udvariasan.

- A port ajánlották, azt kérném – mosolyodott el ismét Minhyuk, majd megvárta, amíg a férfi leveszi a megfelelő dobozt az egyik pénztár mögötti polcról. Közben előkészítette a termék árát, majd kifizette, és már tette is el a hátizsákjába. Ekkor telefonja ismét megcsörrent, mire idegesen a hajába túrt.

- Ah, már megint sürgetnek – nézett a képernyőre. – Komolyan nélkülem semmire sem mennek. Ki tudja, mit találnak ki még mára. Úgy tűnik, megint nem leszek sokat otthon. Jobb is, ha most már tényleg sietek. Örülök, hogy találkoztunk! – búcsúzott integetve, majd szinte kiviharzott a boltból. Jaehwannak több kérdése is lett volna még hozzá, de úgy tűnt ezeket majd csak a következő alkalommal tudja feltenni. Ráadásul rá is várták már a társai, így végül ő is sietősre fogta a dolgot, gyorsan fizetett, majd távozott.

Nem messze a bolttól meg is pillantotta őket, miközben az utcasaroknál vártak rá. Sanghyuk, mint mindig, most is kedvenc terepmintás kezeslábasát viselte, amely valamikor régen nagy valószínűséggel valamilyen divatholminak indult. Ám az idő és a kemény munka, amit a tulajdonosa benne végzett, mára már inkább tiszteletbeli munkásruhává avatta. A legfiatalabb mellett ott állt Hongbin is, aki próbálta kikerülni Sanghyuk gyerekes támadásait, hiszen nem engedhette meg magának, hogy a munkában használt öltönye olajos legyen. Ennek ellenére a legfiatalabb mindig körülötte ugrándozott, nem törődve azzal, hogy a rajta lévő anyagok átkerülhetnek a másikra is. Azzal pedig még kevésbé, hogy a banki menedzser ruhái túlságosan érzékenyek voltak ilyen durva anyagokhoz. Hongbin meg a ruháira, valamint az értük kapott gúnyos megjegyzésekre, hiszen mióta beállt egy bankba dolgozni, el kellett viselnie a többiek csipkelődését. De hamar megbékélt velük, ugyanis tudta, hogy barátai csak játékból ugratták őt.

A kis csapat harmadik tagja, Wonshik kimaradt az egészből. A falnak támaszkodva, mosolyogva figyelte perlekedő barátait, majd, amint megpillantotta a feléjük igyekvő Jaehwant, kiegyenesedett és integetni kezdett.

- Sziasztok, srácok! Hát, hyungék merre vannak? – kérdezte egyből a fiú.

- Mi az, hogy hol vannak a hyungjaid? Mi már nem is vagyunk elég jók neked? – sértődött meg Wonshik.

- Dehogy is. Csak érdekes hírem van számukra.

- Már megint ők – rázta meg fejét Sanghyuk is, majd elindult a járdán, a többiek pedig követték.

- Ne játszd a féltékeny feleséget! – karolta át társa vállát Jaehwan.

- Egyébként ők csak később jönnek, és a garázsban találkozunk – csatlakozott a beszélgetésbe Hongbin is. – Még dolgozniuk kell.

A következő órában még bóklásztak a városban, bementek pár boltba is és vettek ebédnek valót, majd a garázsuk felé vették az irányt. Eleinte mindenfélééről beszélgettek, de az út végére kifogytak az aktuális témákból, így saját gondolataikba merülve, némán fordultak be az utolsó sarkon, amikor is Sanghyuk törte meg a csendet.

- Srácok? – szólította meg őket, mire minden szem rászegeződött. – Nyitva hagytuk az ajtót?

Követték a pillantását, és már olyan távolságból is egyértelműen látszódott, hogy a garázs ajtaja nyitva van.

- Biztos valamelyik hyung jött meg – vetette fel Wonshik, Hongbin azonban emlékeztette, hogy ők csak délutánra ígérkeztek.

- Talán előbb végeztek – felelte Jaehwan.

Amint a bejárat elé értek, Sanghyuk sietős léptekkel indult meg befelé a táskákkal, amelyekben a gőzölgő ebédjük volt, hiszen dél körül járt, vagyis ideje volt nekilátni az evésnek.

- Megjöttünk – kiáltotta el magát, majd hirtelen megtorpant és a szája is tátva maradt a döbbenettől. Meg sem mozdult, míg a többiek mellé nem értek, és látták meg azt, amit ő is.

- Mi a pokol? - kérdezte Wonshik, ám többre már nem futotta tőle, egyszerűen nem talált szavakat arra, ami a műhelyben fogadta őket.

Borzalmas látvány tárult eléjük. Az egész garázs fel volt dúlva, a szerszámok szerteszét hevertek a földön, míg az alkatrészek nagy része darabjaira törve temette be a padlót. De a legrosszabbul a bent lévő autó nézett ki. Szélső ablakai betörtek, a szélvédő is megrepedt, a motorháztetőre pedig az a kisasztal volt rádobva, amin enni szoktak. Hongbin volt az első, aki valamelyest magához tért, és átverekedve magát a különböző tárgyakon, egyenes az iroda felé vette az irányt, aminek az ajtaja ugyan csukva volt, mégis tartott tőle, mi várhatja odabenn. Amint beért, kutakodni kezdett, majd egy perc elteltével némi megkönnyebbüléssel jelent meg az küszöbön.

- A pénzből nem hiányzik semmi, ahogy benn is minden érintetlen. Mégis mi a fészkes fene folyik itt? – gondolkodott hangosan. – Szándékos rongálás lenne?

- Oh, te jó isten! – hallották meg egyszer csak Hakyeon hangját, aki a műhely bejárata előtt állt, szorosan mellette pedig Taekwoon is hasonló arckifejezéssel nézett körbe, mint az előbb fiatalabb társai.

- Betörtek hozzánk! – jelentette ki Sanghyuk.

- Hogy mi? – döbbent meg ismét Hakyeon.

- Azt hiszem, valaki szándékosan tette tönkre a dolgainkat – szólt közbe Hongbin is. – Semmi sem hiányzik, a pénzünk is mind megvan, de minden tönkrement.

- A kocsi szintén – csatlakozott felszólalókhoz Jaehwan is.

- Ennyiből még nem biztos – vágta rá rögtön Wonshik. Látszott rajta, hogy megrázta ez az eset, és már-már kétségbeesetten próbálta elűzni a gondolatot, hogy kedvenc autója végzetes sérüléseket szenvedett és többé nem versenyezhet vele.

- De sajnos igen! Nem csak a külsejét, de a belsejét is szétzúzták, nézzétek meg a motorházat! – emelte fel a fedelét a fiú. A többiek nem mentek oda, de még a távolból is látszott, hogy Jaehwannak igaza volt.

- Akkor most mihez kezdjünk? – kérdezte Hongbin kétségbeesetten.

- Hívjuk a rendőrséget! – vette elő telefonját a csapat vezetője, Taekwoon azonban megragadva a karját megállította őt, mire mindenki rászegezte a tekintetét.

- Nem jó ötlet.

- Mégis miért nem? Valaki betört ide és tönkretette a dolgainkat.

- A dolgainkat, amiket illegális versenyzéshez használunk. Gondoljatok csak bele! A rendőrség első kérdése az lesz, miért van egy rég bezárt autószerelő műhelyben egy totál új kocsi, meg egy rakat alkatrész. Ezzel nem csak magunkat, de a többieket is bajba sodornánk.

- Akkor hagyjuk annyiban az egészet?

- Nem ezt mondtam. Ez az egész biztos nem véletlen. De jobb lenne, ha mi járnánk a dolgok végére.

- Igazad van – tette el a telefonját Hakyeon, majd a többiekre nézett a tőle megszokott, komoly pillantásával. – Bárki is tette ezt, az célba vett minket. Ha véletlen lett volna, inkább elviszik, amit találnak, nem teszik tönkre. Ráadásul ez a pénz dolog is fura. Miért nem vitték el? Ki kell derítenünk. Tegyünk itt rendet és közben keressünk valamilyen nyomot, hátha kiderül ki vagy kik jártak itt!

- Rendben van, hyung! – bólintottak a többiek, majd mindenki a garázs egy különböző pontjához ment, és nem törődve semmi mással, takarításba kezdtek. A műveletet Jaehwan és Sanghyuk irányította, remélve, hogy pár dolgot azért még megmenthetnek, de az amúgy is eléggé leharcolt szerszámokon kívül csak néhány alkatrészt sikerült használhatónak nyilvánítani. A többi mind ment a kukáknak kikiáltott hordókba.

Pár órával később már majdnem sikerült eltüntetni az ámokfutás nyomait, már csak a legapróbb dolgok maradtak a padlón, amit Taekwoon söprögetett a műhely közepe felé, hogy majd végül egyben lapátolhassa fel. A két szerelő közben a Chevrolet átvizsgálásán ügyködött, sorban feljegyezve minden egyes kisebb kárt is.

- Ez menthetetlen! – sóhajtott fel egyszer csak Jaewhan, majd magára hagyva a fiatalabbat, leült Wonshik mellé a kanapéra.  A szavak hallatán Wonshik megint csak úgy érezte, hogy szétveti az ideg, így hogy lenyugtassa magát, felvette a csapat tabletjét, letörölte róla a pusztítástól ráragadt piszkot, majd bekapcsolta és egyből böngészni kezdett, hátha elterelheti a gondolatait. Látta, hogy értesítés jött a versenyekkel kapcsolatos csoportból, így gondolta, megnézi, mi az.

- Tényleg, hyung! – fordult egyszer csak Jaehwan Hakyeon felé, remélve, hogy kissé jobb kedvük lesz. – Találkoztam a városban Minhyukkel.

- Minhyuk? Lee Minhyuk? Akivel egy középiskolába jártunk? – kérdezett vissza a fiú, mire Jaehwan bólintott.

- Hyung! Te emlékszel… - fordult Taekwoonhoz, befejezni azonban nem tudta, ugyanis Wonshik a szavába vágott.

- Hé, srácok! - kiáltott fel, mire mindenki ránézett. –  A BTOB megverte a GAP-et.

A hír hallatán újabb meglepetés érte a jelenlévőket, ez azonban már remek hírnek számított. Mind Wonshik köré gyűltek, a tablet képernyőjén pedig az említett társaság fotója jelent meg.

- Minhyuk? – ismerte fel Hakyeon az egyik fiút, mire Hongbin döbbenten ismételte el a nevét.

- Minhyuk? Akiről épp most volt szó?

Jaehwan és Hakyeon egyszerre bólintottak.

- Azt egy szóval se mondta, hogy versenyzik – tűnődött el a fiatalabbik, azonban ahogy visszagondolt a beszélgetésükre, belátta, hogy nem is volt sok idejük mesélni. Időközben Taekwoon észrevett valamit a földön. Felvette, jól megnézte, majd Hakyeonhoz lépett vele.

- Hyung! – szólította meg a fiút, és átadta neki a számára ismeretlen dolgot. – Ez a tiéd?

Hakyeon szemügyre vette az apró tárgyat, tekintete pedig ismét elsötétült.

- Nem, de pontosan tudom, hogy kié - szólalt meg aztán. - És ez nem jelent jót se nekünk, se a BTOB-nek.

- Most mégis miről beszélsz? – kérdezte Sanghyuk, aki szintén csatlakozott a kanapé köré gyűlt társasághoz.

- A GAP verte szét a helyünket! – dühödött fel Hakyeon, majd olyan erővel zárta öklei közé a kulcstartót, hogy körmei már saját tenyerébe mélyedtek. A szemében harag tükröződött, míg a többiek nem értették, hogy most mi történik. - Biztos, hogy ők voltak. Ez az autójuk slusszkulcsán volt. Emlékszem rá, mert majdnem elvakított a fénye, amikor visszaverte a nap sugarait. Biztos leesett, amikor épp szétverték a dolgainkat.

- Tényleg furcsa, hogy pont azután történt ez az egész, miután megjelent a GAP és le is győztük őket – állapította meg Taekwoon.

- Viszont… - kezdett el Wonshik hangosan gondolkodni. – Ha egyetértünk abban, hogy ezt a GAP csinálta azért, mert legyőztük őket, nem gondoljátok, hogy…

- A BTOB következik! – vágták rá a többiek kórusban.

- Nem lehetünk biztosak benne – ellenkezett Hongbin.

- Binnie! Mind tudjuk, hogy ők voltak. Túl sok lenne a véletlen.

- Akkor figyelmeztessük őket! – tanácsolta Jaewhan. – Nem engedhetjük, hogy velük is ez történjen!

- Valóban. Ez mindenképp egy vesztes-vesztes helyzet. Hiszen, ha a versenyen kapnak ki a GAP ellen, a hírnevükön esik csorba, ellenben ha nyernek, akkor az autónak lesz annyi – sóhajtott nagyot Hakyeon, majd a szétvert fekete sportkocsira nézett, végül pedig a csapat másik sofőrjére, s jól tudta, hogy nem hagyhatják annyiban a GAP tettét.